Szaranyának lenni jó. Azt hiszem a legjobb dolog a világon. Ha már tiszta szívből úgy érzed, hogy szaranya vagy és már nem is akarsz másmilyen lenni, akkor vagy a helyeden. Mert miért is akarnánk másmilyenek lenni, mint amilyenek vagyunk és miért is akarnánk másmilyenné változtatni a gyermekünket, mint amilyen? Én így 40 felett már olyan nagyon drasztikus változásokat nem fogok magamon végrehajtani, az biztos. A gyerek meg belőlem van meg a Férjből, szóval ő sem lehet egy született ördög, csak éppen pont olyan, mint én és ő. Jó, azért számtalanszor utálom, hogy "hogybeszélvelemezagyerek", szóval csiszolgatjuk még a szocializáció-tisztelet-kötelesség háromszöget, de mivel háromszög, hát egy-egy csúcsa időnként bökni fog belénk ...

Hálás vagyok azért, hogy képes vagyok futni. Hogy én dönthetem el, hogy akarok e futni egy busz után, vagy sem. Hálás vagyok azért, hogy ha azt mondja a kislányom, hogy "Anya, fussunk!", akkor nem kell azt mondanom, hogy "Kicsikém, Anya nem tud."

Hálás vagyok azért, mert mindig valami új érzést tartogat ugyanaz az 5 km. Hálás vagyok, hogy mindig tudom élvezni. Akkor is, ha hetekig, hónapokig hanyagoltam mindenféle okok miatt. Hálás vagyok a Reebok-nak, amiért gyárt olyan cipőt, ami az én méretes 41-es lábamnak is tökéletesen kényelmes.

Hálás vagyok a zenelejátszónak, hogy futás közben érzéseket és gondolatokat táncoltat meg bennem a dalok által és ha kell, a ritmusával előre lökdösi a lábaimat. Hálás vagyok a futónadrágnak, ...

Láttam, hogy volt a Tchibonak egy pályázata, ahol arról kellett írni, hogy milyen anyának lenni. Korábban nem láttam, ezért nem írtam. Aztán este el is gondolkodtam ezen. Mittomén milyen... csinálni kell és ha jól csinálja, akkor sok puszit kap az ember. 

Aztán most szombaton nagyon kora délután megvilágosodtam, hogy mikor érzem magam nagyon anyának. Hétvégén mindenképpen. Amikor már pénteken elhatározom, hogy amint kilépek a munkahelyemről, akkor minden ottani dolog elfelejt és jöhet a család. Péntek délután elkezdődik az igen sűrű pihentető hétvége. A fejben van egy terv, hogy mindenképpen kell szabadidős tevékenység a gyerekeknek a fejlődésük érdekében, meg mindenképpen le kell festenem a beépített erkély ronda barna ...

Igen, ez egy tornazsák. Pontosabban tornazsák II., mert az elsőt az első hónapban hagyta el kompletten, az iskolában, minden vadiúj tartalmával együtt. Naszóval, ez a tornazsák rendelkezett rendes, összehúzásra és szállításra alkalmas zsinórral. Aztán egy  pénteken így jött haza, zsinórtalanul, csupaszon, vagyis mégsem, az egyik fülre volt kötözve egy 30cm-es darab, amit mintha elvágtak volna. Nyilván rákérdeztem a nagyobbik magzatnál, hogy 

- Mi a fene történt a tornazsákoddal?!?!?!?!?!?!!?

- Elszakadt.

- ??????

Ugye elhiszitek, hogy nem egy varrócérna volt belefűzve. Rendes, vastag, elszakíthatatlan műanyag zsinór. Persze ne gondolja azt a magzat, hogy nem hiszek neki. Leszedtem azt a ...

Egy tavalyi eset tőlem:

Ülök a kanapén, kezemben egy újság , lapozgatom, nézegetem. Találok egy számomra érdekes, de elég kicsi képet, majd a tabletezők rutinjával teszem máris a mutató és hüvelykujjamat a képre és próbálom kinagyítani ... egy újságban!!!
 És esküszöm, egy pillanat tört részéig még bosszankodom is, hogy milyen lassú ez a vacak.

És egy friss, ami már a Férj műve:

Ülünk az autóban, utazunk, a gyerekek hátul ülnek. A nagyobbik gyermek mesélni próbál valamit arról, amit épp olvasott, de nem halljuk elég jól. Férj rutinszerűen nyomogatja a kormánykapcsoló hangerőszabályzóját, hogy felhangosítsa .... a gyereket. Aztán kapcsol. A gyermek hangerejét sajnos még mindig nem lehet ilyen korszerű ...

Kedves szülőtárs, ha a te gyermeked megeszik mindent, vagy majdnem mindent, akkor te baromi szerencsés vagy, hidd el. Mert nincs annál kegyetlenebb dolog, mint a napi háromszori étkezést megoldani úgy, hogy ez ezt eszi, az azt nem eszi, azt hiszem nincs. Mert ugye ösztönösen bennünk van, hogy tápláljuk a gyermeket, és ez az anyatejes időszakig rendben is van, de amint egy véleményt nyilvánító kifejlett egyeddel kell ezt csinálni, az néha feladja a leckét. Nem áltatom magam azzal, hogy csak az enyémek ilyenek. És azon sem vagyok hajlandó gondolkodni, hogy hol rontottam el. És bizony gyakran előfordul, hogy szívesen éheztetném őket, csak hát akkor üvöltenek mint egy éhes oroszlán. Meg vagyok ám lőve. 

A kicsi még hagyján, ő még nem ...

Nekünk nem volt dohányzóasztalunk. Igen, így nőttek fel a gyerekek. Vagyis volt, ha az IKEA Lack asztal annak minősül, de azt mi kisasztalnak hívtuk és ennyi, semmi hivatalos bútorelnevezés, csak kisasztal. Volt hozzá két kis műanyag szék és amíg kicsik voltak ott rajzoltak, ettek, gyurmáztak, ilyenek.

Viszont most már felnőttek annyira, hogy lecseréljük a régi kanapékat. Állati jó az új, viszont amint a helyére került, én jó hangosan megállapítottam, hogy....

Kell most már ide egy dohányzóasztal!

Hát a gyerekek döbbent tekintetét nehéz lenne leírni, amikor meghallották, mire készülök. Dohányzó?????? A kicsi kimondottan meg volt rökönyödve, hogy akkor most mi dohányozni fogunk????  Na és akkor megértettem, hogy mi a ...

Egy ideje elérkezett a családunkba az a jól kiérdemelt pillanat, amikor már nem csinálunk ügyet abból, ha el kell intézni ezt-azt, be kell vásárolni, de a gyerekek nem akarnak velünk tartani. Mi sem akarjuk, hogy menjen a nyafogás, a hiszti, hogy mikor megyünk már haaaaazaaaaaa. Szóval ilyenkor behatolunk a személyes terükbe, felvesszük a szemkontaktust, elmondjuk nekik, hogy hova megyünk, mikor jövünk, víz a csapban, kaja az édességes szekrényben, telefonon bármikor elérnek. :-)

Egy ilyen útrakelés előtt állok a nappali ajtajában, miközben a Férj végzi a tájékoztatást. A leányka játszik, mellette egy kekszes tálka, Győri keksz, ha jól emlékszem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy már mindkét gyerek a nappaliban van és a Férj már ...

Hétfő reggel. Ez a hír nálunk nem éri ám váratlanul a gyermeket, előző este tájékoztatjuk a naptár és hold pontos állásáról, most tetézve azzal, hogy hétfőn palacsinta nap is van a suliban éééééés, mi gondos és jó szülők módjára pénzt is adunk neki dögivel ahhoz, hogy teleehesse magát palacsintával. Hát nem szuper iskolába járni??? Hát nem.

Friss tavaszi napra ébredtünk, és az én 11 éves fiú magzatom vérmedvére hasonlító hangon dünnyögi a takarója alatt, hogy „Nem akarok iskolába menni!!! Utálom, elegem van belőle!!!” Pedig hát hol van még a diploma aranyom, át kéne ezt gondolni.  Mert hát én megőrizvén madárcsicsergős fene jó hangulatomat, úgy döntöttem, hogy eme hozzáfűzéseit ma reggel bizony ...