Egy ideje elérkezett a családunkba az a jól kiérdemelt pillanat, amikor már nem csinálunk ügyet abból, ha el kell intézni ezt-azt, be kell vásárolni, de a gyerekek nem akarnak velünk tartani. Mi sem akarjuk, hogy menjen a nyafogás, a hiszti, hogy mikor megyünk már haaaaazaaaaaa. Szóval ilyenkor behatolunk a személyes terükbe, felvesszük a szemkontaktust, elmondjuk nekik, hogy hova megyünk, mikor jövünk, víz a csapban, kaja az édességes szekrényben, telefonon bármikor elérnek. :-)

Egy ilyen útrakelés előtt állok a nappali ajtajában, miközben a Férj végzi a tájékoztatást. A leányka játszik, mellette egy kekszes tálka, Győri keksz, ha jól emlékszem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy már mindkét gyerek a nappaliban van és a Férj már a Heinlich féle műfogást oktatja a gyerekeknek, sőt gyakoroltatja is, ha esetleg, véééééletlenül a Győri keksz megakadna a torkukon. :-) Na, ez ám a gondoskodás. Én csak nézek tágra nyílt szemekkel, nem szólok semmit. Mert én úgy vagyok ezzel, hogy a gyerek alapvetően nem hülye, csak megrágja azt a nyavalyás kekszet, vagy ha nem, hát némi vízzel lenyomatja. Végülis nem dobókockákat kaptak nasizni, míg odavagyunk. Az mondjuk tényleg akadós kaja.

A gyerekek kiképzése után így el is indulhatunk. Utólag Férj érzi, hogy ezt talán egy kicsit túlzásba vitte, miután továbbra is meredten nézek rá, mert nem is értettem, hogy hogyan is jutott eszébe ennek az egész gyorstalpalónak az ötlete. Csak mert éppen kekszet ettek. 

Ő aggódósabb, ez tény. Mindig minden veszélyhelyzetre felhívja a gyermekek figyelmét, indulás előtt mindig gyorsan elhadarja, hogy mit csináljanak ha tűz van. De tényleg. Kíváncsi vagyok, mikor kell felfestenem egy csíkot a padlóra, ami a menekülési útvonalat jelzi. Ha a leány hintázik a széken (mert a széken hintázni jó), akkor már hallom is, hogy miféle koponya vagy gerincsérülések lehetnek a következményei ennek a felelőtlen és felhőtlen viselkedésnek. 

Jó, nem tagadom, tényleg hasznosak ezek az életmentő műveletek, de talán még kicsik hozzá. Meg úgy elképzeltem, hogy legközelebb indulás előtt majd gyorsan megtanítja nekik a mesterséges lélegeztetés alapjait (bár azt már próbálták egy próbababán, valami rendezvényen)  vagy a defibrillátor használatát, hogy hogyan kell elállítani egy vérzést, mi a teendő ha becsapódik egy meteor, vagy hogy mit kell csinálni, ha a másik gyerek stroke-ot kap.  :-) Áááá, teljesen kizárt, hogy ezeket nem mondta még el nekik ... :-)

Mindenesetre ma mielőtt elmegyünk egy félórára nem ártana megtanítani a nagyobbnak, hogy hogyan rögzítse a csigolyáját a kicsinek, ha az mégis hintázna a széken és bekövetkezne a baj...

A gyerek mondjuk tényleg csak akkor tanul ha tanítjuk és csak azt tanulja meg, amit tanítunk. Jó érzés, amikor elmondhatjuk, hogy valamit tőlünk tanultak meg.

Én, a nem aggódós jókat mosolygok Férj talán túlzott aggódásain. De ő így törődik. És had élvezze, amíg hagyják.