Hálás vagyok azért, hogy képes vagyok futni. Hogy én dönthetem el, hogy akarok e futni egy busz után, vagy sem. Hálás vagyok azért, hogy ha azt mondja a kislányom, hogy "Anya, fussunk!", akkor nem kell azt mondanom, hogy "Kicsikém, Anya nem tud."

Hálás vagyok azért, mert mindig valami új érzést tartogat ugyanaz az 5 km. Hálás vagyok, hogy mindig tudom élvezni. Akkor is, ha hetekig, hónapokig hanyagoltam mindenféle okok miatt. Hálás vagyok a Reebok-nak, amiért gyárt olyan cipőt, ami az én méretes 41-es lábamnak is tökéletesen kényelmes.

Hálás vagyok a zenelejátszónak, hogy futás közben érzéseket és gondolatokat táncoltat meg bennem a dalok által és ha kell, a ritmusával előre lökdösi a lábaimat. Hálás vagyok a futónadrágnak, ami soha nem szorít és nem emlékeztet rá, hogy talán kicsit többet ettem a szükségesnél. Farmer, rád haragszom!

Hálás vagyok a langyos estéknek, és a Duna-partnak a csodás díszletért. Hálás vagyok a gyerekeknek, amiért futás után nyitják az ajtót és megölelnek akkor is, ha izzadt vagyok. Hálás vagyok a Férjemnek, mert aggódik és dicsér akkor is ha az én teljesítményem igazán szót sem érdemel.

Hálás vagyok az izomláznak, hogy 1 nap elteltével emlékeztet arra, hogy megcsináltam. Hálás vagyok a tusfürdőnek, ami utána felfrissít. Hálás vagyok az ágynak, ami utána álomba ringat. 

Hálás vagyok a futásnak, mert arra emlékeztet, hogy mire vagyok képes. Akkor is, ha nem akarok sokkal gyorsabban és sokkal messzebbre futni, mint most. Csak élvezettel mozogni. Élvezni, hogy engedelmeskednek a lábaim, nem fájnak, hanem visznek előre a tőlük telhető leggyorsabban.

Köszönöm lábaim, jó volt veletek, nemsokára újra RUNdi-zunk. :-)